2010. augusztus 27., péntek

Allergia ellen hittel

Már évek óta elővesz Augusztus vége, Szeptember eleje tájékán a pollenallergia. Ilyenkor a levegő pollentartalma megnövekszik elsősorban a parlagfű miatt és ez sokaknál - nálam is - a szervezetben ellenreakciókat válthat ki. Ez elég kellemetlen szemkönnyezéssel, tüsszentéssel és olykor torokkaparással jár. Idén újra jelentkeztek a tünetek és a munkámban is eléggé akadályoztak. Kérdés, hogy milyen mértékben elviselhetőek ezek a reakciók és mennyire szükséges, hogy legyenek. Időközben ittam Bodzateát, hideg vízzel nyugtattam magam, de nem segített lényegesen. Láttam, hogy mások teljesen jól vannak és immunisak a pollenre. Arra gondoltam, hogy ha Krisztusban vagyok és hiszek, akkor hit által le tudom győzni ezeket a túlzott ellenreakciókat és én is immunis vagy ahhoz közelivé tudok válni. A Biblia azt mondja,

"Aki hisz, annak minden lehetséges." (Márk 9:23)

Ha ez így van, akkor az Úrral jó kapcsolatban hívő ember képes arra, hogy a teste fölött uralmat vegyen hit által, a Szellem vezetése és Isten kegyelme segítségével és ne engedje, hogy az eluralkodjon fölötte. Tudtam, hogy nem szabad elfogadnom, mert ha az elmémben már elfogadtam ezt, akkor már vesztettem. Kimentem a mosdóba és kb. a következő megvallást tettem.

"Isten gyermeke vagyok. Jézus megváltott engem drága áron, az ő vérén, hogy az Ő követője legyek. Mindezt teljes egészségesen a testemben. Isten ajándéka a testem teljes egészsége. Nem vagyok beteg, vesztes. Ő kihozott engem a bűnből. Jézus Krisztus él és ha hiszek Őbenne, akkor képes vagyok az Ő győztes életét élni ezen a Földön. Köszönöm Uram, Ámen."

Ezek után 6-8 órával azt vettem észre, hogy a tünetek eltűntek vagy a minimális mértékre csökkentek!!! Egyszerűen nem hittem el, hogy a megfelelő gondolkodás és Jézus Krisztusba vetett, szilárd, kitartó hit mekkora befolyással bírhat a jövőmre, a testem működésére. Azt gondoltam, másnap újra indulnak az erősebb tünetek. De nem történt! Most is itt vagyok, ma csak 1-et tüsszentettem, arra sem emlékszem mikor volt, elmúlt a torokkaparás, a szemkönnyezés is teljesen. Gyógyszert nem vettem be, a háziorvosomnál nem voltam. Gondtalanul tudok dolgozni.

Dicsőség az Úrnak!